Mátyás-templom

A Mátyás-templom vagy Budavári Koronázó Főtemplom (hivatalos nevén Budavári Nagyboldogasszony-templom) Budapest I. kerületében, a Szentháromság téren álló, nagy történelmi múltra visszatekintő műemlék templom. Története: Kérdések az alapítás körül: Az egyházi hagyomány szerint a templomot Szent István király alapította 1015-ben. A Szent István-féle templomról sem okleveles, sem tárgyi adat nem maradt fent. Írott forrás csak a török hódoltság után szól róla: Esterházy Pál nádor felirata az általa építtetett új főoltáron 1690-ben. E korban a templomot általánosan „Szent István egyházá”-nak nevezik. A tatárjárás előtti alapításra enged következtetni, hogy a templom az ősiség jogán már 1257-ben elsőbbséget élvezett a várbeli Mária Magdolna-templommal szemben. 13. század: (Újra)alapítás IV. Béla a tatárjárás után, 1255 és 1269 között, valószínűleg a régebbi, kisebb templom helyére tornyos, háromhajós bazilikát építtetett. Az első építési ütemben (1255–1260) épült fel a főszentély és a mellékszentélyek, az álkereszthajó és a Menyasszony-kapu, valószínűleg Villard de Honnecourt irányításával. A budavári főtemplom első építési szakasza a lyoni katedrálissal mutatja a legközelebbi rokonságot. A mestercsoport valószínűleg a csehországi Tišnov ciszterci monostorának építőiből állott össze, akik a tatárjárás utáni mestervándorlás során IV. Béla király unokatestvére, Prágai Szent Ágnes közvetítésével kerülhettek Magyarországra. 1260 körüli felbomlásának okai ismeretlenek. A templom teljes kiépítése a második építési szakaszban történt meg, 1260 és 1269 között. A második mestercsoport munkájára az észak-francia templomépítészet már német közvetítéssel gyakorolt hatást. E műhely további munkái a soproni ferences templom és a klosterneuburgi kolostor, valószínűleg hozzájuk köthető a Margit-szigeti domonkos apácakolostor kibővítése is, amely IV. Béla leányának, Szent Margitnak otthona volt. A megépült budavári főtemplom kegyuraságát a király – leányára tekintettel – egy időre e kolostornak adományozta. A budavári Nagyboldogasszony templom a klasszikus gótika templomépítészetének legkorábbi és legteljesebb hazai alkotása lett, amely teljes képet ad IV. Béla korának építészeti iskoláiról. 14. század: Gótikus csarnoktemplom A 14. század második felében gótikus csarnoktemplommá építették át. Az egész épület érett gótikus stílusban történt átalakítását Nagy Lajos király 1370 körül kezdte meg a délnyugati Mária-kapu kiépítésével. A reprezentatív, kétnyílásos kapuzat legközelebbi párhuzama a nürnbergi Szent Lőrinc templom tizenöt évvel korábban épült portálja. Lajos uralkodása alatt megkezdték a bazilikális elrendezésű templomtér teljes átalakítását az érett gótika szellemében. Az oldalhajók boltozatát a főhajó magasságáig felemelték, és az így keletkezett magas falfelületeken gazdag kőrácsozatú, hatalmas ablakokat helyeztek el, ezzel világos, levegős csarnokteret hoztak létre. Zsigmond király uralkodása alatt a mellékszentélyeket meghosszabbították és nyolcszögletű, gótikus záródással látták el. Az építkezés utolsó szakaszában a prágai Parler-műhely mesterei is dolgoztak az épületen. 1412 és 33 között Gara Miklós nádor megrendelésére ők építették fel az északi mellékszentély mellett a főúri Gara család temetkezőkápolnáját. Az újonnan keletkezett csarnoktemplom legközelebbi rokona a garamszentbenedeki apátság. 15. század: Mátyás temploma A templom Hunyadi Mátyás uralkodása alatt érte el középkori virágzásának tetőpontját. A király felépíttette a délnyugati harangtornyot, a hazai gótikus építészet egyik legnagyszerűbb alkotását. A rajta elhelyezett Mátyás-címer felirata szerint a torony 1470-re készült el. A harangtorony, elpusztult sisakjától eltekintve ma is az ekkor nyert formáját őrzi, jóllehet a 19. század végén kőanyagának teljes cseréje elkerülhetetlenné vált. A kóruskarzatot támasztó nagy ív oszlopfője azonban ma is eredetiben őrzi kőindái között Hunyadi János, Mátyás és László arcképét. Mátyás királyi oratóriumot is emelt a templom déli szentélye mellé, ez azonban a török hódoltság ideje alatt teljesen elpusztult. Ekkor, a 15. század végén kezdhették meg az északnyugati torony kiépítését is, amely a török hódítás előtt a sisak kivételével már készen állott – ma azonban már csak Erhard Schön 1541-ben készült metszete őrzi emlékét. 16. század: Eszki dzsámi Buda 1526. évi első török megszállása során a főtemplom középkori tetőszerkezete és berendezésének nagy része is megsemmisült. Az újjáépült Boldogasszony-templomot 1541-ben, Buda végleges elfoglalása után a törökök sebtében mecsetté alakították át, hogy I. Szulejmán szultán itt adjon hálát Allahnak a győzelemért. Berendezését, oltárait kidobálták, festett falait lemeszelték. Míg a többi budavári templomot a mohamedánok elpusztították, a Mária-templom – mint Eszki dzsámi, vagyis Öreg Mecset – fennmaradt. A rombolást persze nem kerülhette el teljesen: a megszállók Mátyás királyi oratóriumát, az északi tornyot, a Garák kápolnáját és az oldalkápolnákat elbontották, hogy köveiket máshol hasznosítsák. 17-18. század: Jezsuita templom A templom Buda visszafoglalása (1686) után először a ferences, majd a jezsuita rend tulajdonába került, amely azt barokk stílusban állította helyre. 1688-1702 között északi oldalához hatalmas kollégiumot, déli oldalához pedig 1702-1714 között háromemeletes szemináriumot épített, így az eredetileg szabadon álló templom egy nagy kiterjedésű épületegyüttes részévé lett. Ezzel a templom, bár nagyszerű lelkipásztori munka színterévé vált, szinte minden középkori ékességét elveszítette, levakolt külső homlokzata egyenesen jelentéktelenné vált. Esterházy Pál nádor 1690-ben építtette föl az új barokk főoltárt, 1696-ban Pálffy Miklós tábornok előcsarnokot építtetett a főkapu elé, ugyanebben az évben Mátyás tornyát már barokk hagymasisak koronázta. 1707-re alakították ki a Loretói kápolnát, 1719-ben toronyórát kapott, nem sokkal később felépítették oldalkápolnáit, és a Menyasszony-kapu helyén az új sekrestyét. Az 1723. évi nagy budai tűzvészben a templom is leégett. A tűz elhamvasztotta harangjait, orgonáját, bedöntötte oromzatát, bezúzta boltozatait és elpusztította a déli harangtorony sisakját is, amelynek helyére 1737-re már egy kettős hagyma alakú barokk sisakot építettek. 1748-ban villám sújtotta: tönkrement főoltárát csak 1760-ban sikerült pótolni. A barokk átalakításoknak számos középkori elem esett áldozatul; a templom homlokzatának eredeti karakteréből csak a Mátyás-torony néhány meghagyott ablaka őrzött valamit. A jezsuita rend feloszlatása (1773) után a templom kegyura Buda város (később Budapest) tanácsa lett, a templomhoz épült kollégium és rendház állami tulajdonba került. 19. század: Schulek Koronázó Főtemploma I. Ferenc József király 1873-ban kelt határozata alapján 1874-1896 között Schulek Frigyes vezetésével nagyarányú újjáépítésre került sor, amely kialakította az épület mai képét. Schulek a volt jezsuita épületek közé zárt templomot a szomszédos épületrészek lebontása árán kiszabadította, visszaadva eredeti, különálló jellegét. Az épület boltozatát és falait több helyen a földig lebontatta, hogy rekonstruálni tudja az eredeti építészeti megoldásokat. Mindenütt eltávolította a barokk toldásokat, és a régebbi állapotok visszaállítására törekedett, de úgy, hogy a sérült részeket és felületeket teljesen megújította. Így került sor a Zsigmond-féle mellékszentélyek lebontására és az eredeti, egyszerűbb záródások visszaállítására, a Nagy Lajos-féle Mária-kapu kibontására, Mátyás harangtornyának megújítására – ugyanakkor szinte valamennyi eredeti oszlopfő hűen újrafaragott másolattal való cseréjére is. Ahol már támpontot sem talált, ott saját tervezésű részeket iktatott be: így a Mária-kapu elé előcsarnokot emelt, az elpusztult Gara-kápolna helyére felépítette az új Szent István-kápolnát, az északi oldalhajóhoz csatlakozó barokk kápolnasort neogótikus stílusban újjáépítette, a déli harangtornyot korábbi ábrázolások alapján a mai pazar kősisakkal koronázta meg és neogótikus erkélykoszorúval díszítette, az északi tornyot késő román modorú fiatornyos sisakkal látta el, a két torony közé áttört oromzatot helyezett, fölépítette a két sekrestyét és a szentélyhez északról csatlakozó királyi oratóriumot. Az 1780-ban kialakított kriptát is szabad neogótikus stílusban újította meg. A templom A restaurálás belső díszítőmunkáit és a berendezés elkészítését Schulek mellett Székely Bertalan és Lotz Károly irányította. Ők maguk festették az alakos festményeket, terveik alapján Kratzmann Ede készítette a színes üvegablakokat, és Mikula Ferenc faragta az új szobrászati díszítést. Az oltárképeket Zichy Mihály (Szent Imre-kápolna) és Aggházy Gyula (Loretói kápolna) festették, a főkapu domborművét, amely a Magyarok Nagyasszonyát ábrázolja, Lontay Lajos mintázta. A padsorok és az orgonaszekrény Schulek tervei szerint készültek. A Koronázó Főtemplom 1893-ra készült el; a honfoglalás millenniumára ha nem is az eredeti formákban, de a régi fényben ragyogott. 1898-ban III. Béla és felesége hamvai addigi altemplomi őrzési helyükről felhozva az északi oldalhajó kápolnájában nyertek végső nyughelyet. Schulek átépítésének értékeléseként elmondható ugyan, hogy korának gyermekeként nem értékelte kellőképpen a templom időmarta, rendkívül rossz állapotú, de történelmi köveit, ezért azokat nagyrészt gondos másolatokra cserélte. Mindazonáltal tudományos elmélyülésének és precíz formaátmentő munkájának köszönhetően az egykori állapotokról ma is képet alkothatunk, ha legtöbbször nem is az eredeti kövek állnak szemünk előtt. Az általa hűen rekonstruált, kisebb részben pedig méltó módon újraálmodott, templom neogót építészetünk legigényesebb alkotása, belső díszítése az európai szecesszió egyik csúcsteljesítménye. 1936-ban a budai vár visszafoglalásának 250. évfordulóján helyezték el a jobb oldali külső apszisfalon azt a magyar és olasz nyelvű feliratot, mely Michele d'Aste bárónak állít emléket. D'Aste a csata során kapott sebesüléseibe belehalt olasz alezredes nagyban hozzájárult az akció sikeréhez. A felirat magyar szövege a következő: "Michele d'Aste báró olasz alezredes 1686. szeptember 2-án döntő rohamban Buda felszabadításáért az elsők között áldozta életét itt helyezték örök nyugalomra" A II. világháború előtt Teleki Pál kezdeményezésére megindult a templom teljes felújítása, azonban a nagy világégés megakadályozta annak befejezését. Budapest 1944-1945-ös ostroma során az épület igen súlyosan megsérült. Tetőzete kiégett, boltozatai megsérültek, orgonája elnémult. Altemplomában a német tábori konyha, a szentélyben szovjet lóistálló volt. A háborús károkat a magyar állam állíttatta helyre 1950-1970 között. Az utolsó háborús seb 1984-ben tűnt el a templomról: ekkor fejeződött be a nagy orgona újjáépítése. 1994-ben máig ismeretlen merénylő pokolgépet robbantott az épület Halászbástya felé nyíló kapujánál. Az értelmetlen terror tizenhat ablakot rongált meg. 1999-ben a magyar állam – története folyamán először – az egyház tulajdonába adta a templomot. Minthogy az épület igen rossz állapotban került a plébánia tulajdonába, a templom teljes felújítása a 2005-öt követő években túlnyomórészt állami beruházásban történik. Történelmi jelentősége: A IV. Béla által 1270-re felépített új Mária-templom igen hamar országos jelentőségű események színhelye lett. 1279-ben már itt tartottak nemzeti zsinatot Fermói Fülöp pápai legátus és Lodomér esztergomi érsek vezetésével, amelyen megintették Kun László királyt. Az 1301 utáni trónviszályok során itt jelölték királlyá a cseh Vencelt és a bajor Ottót, majd 1309-ben egy újabb nemzeti zsinaton Gentilis de Monteflorum bíboros, pápai legátus és Tamás esztergomi érsek itt koronázta meg egy új koronával Anjou Károly Róbertet. Ugyanezt a királyt Visegrádon történt halála és székesfehérvári temetése között itt ravatalozták fel. Zsigmond király 1412 januárjában az ekkorra már átépített templom falaira először függeszti fel győzelmi zászlóit, amelyeket a Velence elleni hadjáratban zsákmányolt. E gesztusból majd Hunyadi János teremt hagyományt. 1424-ben, Úrnapján Zsigmond király és német-római császár vendégeként II. Mánuel bizánci császár fordult meg falai között. Zsigmond halála után 1438-ban Albert, 1440-ben I. Ulászló király bemutatása történt meg, megválasztásuk után, a templomban. Ulászló 1444-ben, diadalmas hadjárata után itt tartotta ünnepélyes hálaadását Hunyadi Jánossal együtt. Kapisztrán Szent János itt tartott toborzó szónoklatot a török elleni hadjáratban való részvétel előmozdítására. Hunyadi 1455-ben itt kapta meg a keresztet Carvajal pápai legátustól, és innen indult Nándorfehérvárra. III. Callixtus pápa 1456-ban társaskáptalant alapított a templom mellett. (Ez a török hódoltság alatt megszűnt, de a „Szűz Máriáról nevezett Pest-újhegyi prépost” címét az apostoli magyar király, majd 1920 óta az esztergomi érsek mindmáig adományozza.) Hunyadi Mátyás trónralépésekor, 1458-ban a Szent Korona nem volt Magyarországon. A prágai fogságából hazatérő Mátyás ezért egyfajta „korona nélküli koronázás” keretében a Nagyboldogasszony-templomban ünnepélyesen megkezdte uralkodását: hálát adott Istennek és Máriának, Magyarország Nagyasszonyának, akinek különleges tiszteletét édesapjától örökölte; az oltár előtt ígéretet tett a szent jogok megtartására, majd palotájába ment, és trónjára ülve megkezdte az ország ügyeinek intézését. Mátyás itt tartotta mindkét esküvőjét: 1461-ben Podjebrád Katalinnal és 1476-ban Aragóniai Beatrixszal. A templom plébánosa ez időben Ilkuszi Bylicza Márton, Mátyás barátja, kitűnő csillagász, Regiomontanus munkatársa. 1526-ban Pozsonyba menekítették a templom kincseit. Werbőczy István nádor itt hirdette ki Szapolyai János királynak (1526-1540) a franciákkal, a pápával, Velencével, valamint Firenzével megkötött szövetségét. Néhány hónappal később, Szent István király ünnepén már az ellenkirály, a Habsburg I. Ferdinánd vett részt itt a szentmisén. A megszálló törökök 1541-1686-ig Buda főmecsetjeként használták. A legenda szerint a templomban halt meg Gül Baba, a bektási dervis rend tagja, akinek rózsadombi türbéje (mauzóleuma) ma is az iszlám világ legészakibb zarándokhelye. A Budáért folytatott elkeseredett harc győzelmét a kortársak a templom Mária-szobrával történt csodának tulajdonították, amelyet a törökök nem semmisítettek meg, csak elfalaztak. Az 1686. évi ostrom utolsó rohama előtt a II. Ulászló által adományozott fogadalmi szobor elé húzott fal egy nagyobb robbanás alkalmával ledőlt, és a főmecsetben imádkozó törökök előtt megjelent a Magyarok Nagyasszonyának régen elfeledett szobra. A szemtanúk babonás rémülete a várvédőkön is úrrá lett; a vár még aznap este a keresztények kezén volt. A diadalmas Mária-szobrot hálaadó körmenetben hordozták végig Buda utcáin. Erre az eseményre emlékezve a templom mindmáig kegyhely. A templomot 1686 után birtokló jezsuita rend igen gondos gazda volt a maga módján: a Jézus Társasága által fémjelzett 87 esztendő lelkipásztori virágkor a templom történetében. A szellemileg is letarolt várost kollégiumuk segítségével ők művelték és ők tették újra katolikussá. A rend (az ellenreformáció küzdelmei nyomán is) erősen kötődött a Habsburg-uralkodóházhoz, tagjai között alig találunk magyarokat, ahogyan az újra betelepülő polgárság is, akárcsak a középkorban, német anyanyelvű volt. Mégis ezeknek a szerzeteseknek köszönhető, hogy kivirágzott és szétsugárzott Budavárából a Magyarok Nagyasszonya-kultusz és a Regnum Marianum (Mária országa) eszme és a szent királyok tisztelete, amely a magyar identitástudat egyik oszlopa és a nemzeti önállósági törekvések szellemi alapja lett. A templom előtt 1713-ban állították fel a fogadalmi pestis-emléket, azaz a Szentháromság-szobrot, amely az ország számos hasonló alkotásának mintájául szolgált. 1867-ben, a Kiegyezés csúcspontjaként Simor János bíboros-hercegprímás itt koronázta magyar királlyá I. Ferenc József osztrák császárt és feleségét, Erzsébetet a Szent Koronával. Ebből az alkalomból, itt hangzott fel először Liszt Ferenc Koronázási miséje. 1916. december 30-án itt koronázta meg Csernoch János bíboros-hercegprímás IV. Károly királyt és feleségét, Zita királynét a Szent Koronával. 2000-ben a Nagy Jubileum évében az egykori koronaküldésre emlékezve a templom fiataljai a Szent Korona újonnan készült másolatát, amelyet II. János Pál pápa Rómában megáldott, gyalogos zarándoklattal hozták hazáig, és Nagyboldogasszony ünnepén a pápa engedélyének birtokában megkoronázták vele Szűz Máriának a főoltáron lévő szobrát.