A cím azt jelenti: emlékezem. Ebből persze nem következik, hogy ezt el is kellene hinnünk Federico Fellininek. Félreértés ne essék, Fellini gyakran idéz saját életének különböző szakaszaiból, de aki átfutja életrajzát, percek alatt meggyőződhet arról, hogy itt - szokás szerint - töredékekből, anekdotákból, legendákból építkezik.
Szóval Titta nem egyenlő a rendezővel - de ettől még lehetnek közös emlékeik. Ez alkalommal a forgatókönyvírói - Tonino Guerra és Fellini - egy kicsit úgy mesélnek, mint Bohumil Hrabal Pepin bácsija. Még narrátoraik is vannak…
A Fellini-rajongók számára az Amarcord megkerülhetetlen. Esszencia. És kivételesen a laza szerkezetű történetmesélést a rendező keretbe foglalja. Az Amarcord egy év története - nyárpelyhektől nyárpelyhekig, télűző pogány szertartástól esküvőig. Egy kisváros élete élettel-halállal. Néha vidám, néha szomorkás. A karakterek viszont felfoghatatlanul erősek. És már sokadszorra szembesülhetünk azzal, hogy Fellininél a szereplőválogatás kulcskérdés. És kéretik nem pusztán az epikus keblekre és tomporokra gondolni. Állandóan visszatérnek filmjeiben a szélsőséges testi jellemzők: kövérek és soványak, óriások és törpék. Filmjeinek többségében pedig megjelenik a Szépség. Nem feltétlenül konvencionális szépségről van szó még a kor divatja szerint sem. Sokkal inkább a történetben játszó szemlélők, a közösség által elismert szépség mutatkozik meg a vásznon. (Megesik, hogy Fellini egy igazi szépséget is felvonultat, de ez inkább a romlatlanság, a testi funkciók fölött álló szépség megjelenítése.) Érdemes megfigyelni azt is, hogyan alkalmazza a testi hibákat (szemölcsök, szeplők, sebek stb.) a karakterek meghatározásában. Az biztos, hogy Fellini filmjei több rendezőt is megihlettek. Nem nehéz például az Amarcord hatását felfedeznünk Giuseppe Tornatore műveiben.
Olasz nyelven, magyar felirattal. A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.
