„Spanyolország, 16. század. Állam és egyház könyörtelen, megsemmisítő harcot folytat a nép fölötti uralom megszerzéséért. Minden lázadást, minden emberséges társadalmi rend felállítására vonatkozó kísérletet csírájában elfojtanak. A humanizmus eszméi eleve halálra vannak ítélve, képviselői az inkvizíció máglyáján végzik. A legnagyobb áldozat éppen a király fia, Don Carlos herceg. Ő az, aki mer szeretni, álmodni, fellépni az elnyomott nép szabadsága érdekében, ellenszegülni az államnak és az egyháznak, megingatva azok hatalmi rendszerét” – írja Frank Hilbrich, az előadás rendezője, majd így folytatja: „Verdi Schiller Don Carlos című színdarabjának ezt a fájdalmas felismerését grandiózus zenével jeleníti meg. Nincs rajta kívül még egy zeneszerző, aki számára az egyéni szabadság ilyen fontos lett volna. Operájával félelmetes képet fest az emberi civilizációról.” Verdi az eredeti Schiller-drámát, melynek szinte minden sorát társadalmi-politikai gondolatok hatják át, úgy öntötte zenébe, hogy a hangsúly az egyéni érzelmekre, lelki rezdülésekre került. Frank Hilbrich, a német nyelvterületen már régóta elismert rendező a kortárs operák mellett leginkább Wagner-előadásaival szerzett nemzetközi hírnevet.
