Hogy mi is Fellini Satyriconja? Fogas kérdés. A rendező egyszer úgy határozta meg, hogy sci-fi, amely a múltban játszódik. A film alapja Petronius Arbiter, a Néró idején élt költő hasonló című, de csak töredékeiben fennmaradt regénye, amely korának gyilkos szatírája volt. Fellini epizódok laza sorává szerkesztette a töredékeket és egyfajta odisszeát, utazó regényt épített belőlük.
De azt már jól tudjuk, hogy a jövőbe/múltba tett utazások az igazi művész kalauzolásával a jelent tárják fel és nagyon is aktuális kérdéseket tesznek fel.
A Satyricon látványtobzódás. Fellini Bosch és Bruegel nyomdokain halad. Szóval senki ne keresse benne az idillt. Brutális. Óva intjük a cizellált lelkű nézőket. itt az antik Róma a brutalitás, a perverzió, a véres pogány szertartások pszichedelikus tablója. Ez esetben még csak morális kiüresedésről sem beszélhetünk, hiszen a mindent átjáró erkölcstelenség az alapközege ennek a világnak. Minden és mindenki eladó, babonák, hitszegés, a hatalom féktelen birtoklása… Rémes. Mintha Richard von Krafft-Ebing Psychopathia Sexualis című művének illusztrációiba lépnénk be. Fellini korának Petroniusa lenne? Így is szemlélhetjük, hiszen Fellini életművének nagyon erőteljes a társadalomkritikus vonala. És ezen belül is hangsúlyos a múlthoz való viszony. Az, ahogyan a mindenkori hatalom átszínezi a múltat, hogy felhasználja saját céljaira. Filmjeiben ezzel rendszerint szemben áll a személyes emlékezés, amely pontatlan, olykor álomszerű, de emberi. A Satyricon szobrai, freskói, falfirkái azok a fragmentumok, amelyek ránk maradtak, s amelyek birtokában megpróbáljuk rekonstruálni a múltat. De érdemes-e belekapaszkodnunk ebbe a múltba? Majd a következő alkalommal a Fellini - Róma (1972) próbál választ adni erre a megválaszolhatatlan kérdésre.
Olasz nyelven, magyar felirattal. A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.
